Ma egy nagyon régen szerepelt bejegyzéssel készültem Nektek, amely nem más mint az Elfogytak sorozat immáron második része. Őszintén megvallva bármennyire is igyekeztem az elmúlt hónapok során, nem sokat tudtam tenni a sok felhalmazódott termék ellen, ami a fiókokban állt. A helyzet nem sokat javult, mert minden lassacskán fogy, de a legutóbbi bejegyzés készítése közben nekem is át futott a szortírozás gondolata az agyamon. Ennek aprópóján váltam meg több terméktől, amelyek eddig a komzetikai táskám részét képezték.
A sort első sorban a haj ápolási termékekkel kezdeném, ebből jóval kevesebb fogyott mostanság. Valamikor tavaly nyáron vettem meg a 2. tubus Elseve Extraordinary termék család samponját, amelyet huzamosabb ideig használtam is, de aztán mindig mindig volt egy új sampont, amire le váltottam. Nem a minőségével, illatával vagy a hatásával volt a bajom egyszerűen csak untam. Mikor használtam több hónapig nagyon tetszett, a károsodott hajamon tényleg segített. Az illatát még a mai napig furcsának mondanám, de nem érezhető sokáig utána a hajban. Viszont pluszként érdemes nála megemlíteni, hogy kicsi is elég belőle, mert rettentő jól képes felhabzani és a balzsamjával együtt nagyon jól ápolja a tincseket.:)
+1 Nekem még a pakolása is megvan, amiből szinte alig hiányzik valami, szóval nagyon megérte megvásárolni és így a trio együtt nagyon jól teljesít.
Nivea Protect & Care Izzadás gátló
A márciusi Pixibagben kaptam meg, akkor még nagyon sokáig szerettem is, mert sem sportolás közben, sem egy bulizós este alkalmával nem izzadtam meg, a hónaljamat gyakorlatilag szárazon tartotta 100%-ban. De valami történt és már abszolút nem bíztam rá annyira magam.. sajna sikerült befürödni vele. De ennek ellenére még igyekszem más Nivea izzadás gátlókat is kipróbálni.
Maybelline Lash Sensational szempillaspirál
Tavaly nyáron felindulásból vettem meg, aztán az elvárásaim nem találkoztak, azzal, amit valójában tud. Bizakodva kutattam a blogokat, hátha csak valamit én csinálok rosszul, de nekem egyáltalán nem választotta szét a pillákat. Nem tetszett, ha kifestettem magam vele sőt olyakor még nagyon súlyosnak is éreztem a festéket a pilláimon, pedig nem vagyok az a fajta, aki több rétegben viszi fel a festéket.
Avon Irresistibly Sexy szempillaspirál
Nem is tudom, melyik évben vehettem meg még ezt a spirált, sokáig őrizgettem de feleslegesen. A sok jó reklám és a szép csomagolás ellenére nem tudott semmit kezdeni a szempilláimmal. Sajna.
A szemrevaló sminkek sorát egy szintén Avonos termékkel zárom, pontosabban ezzel a szemhéjpúder palettával. Nem tudom kinek volt ilyenje, de én személy szerint nagyon szerettem és szeretem a mai napig. Az első komolyabb darabja volt a sminkes táskámnak és évekig kísért el, de már darabosra törtek a színek, amiket szerettem benne már rég elfogytak. :( és nem mellesleg már rég óta birtokolom, így már a minősége sem az igazi..
Balea Micellás Actiszító kendő
Nagyon megszerettem mostanság az arc tisztító kendőket és ezért többet is kipróbáltam, már az utóbbi időben. Ez azért tetszett meg, mert micellás vízzel vannak a kendőt át itatva. Valóban nagyon nedves volt minden kendő, kivéve az utolsó pár darab ugyanis a záró fólia veszített önmagából, így könnyen felnyitódott. A kendők ennek ellenére nem okoztak irritációt a szem környékén sem, és nagyon jól szolgáltak.
Loreal True Match alapozó (régi)
A smink termékek szavatossági idejét tárgyaló írásom után(KATT!) gondoltam, hogy ideje tőle is megválnom. Sokáig sötét volt a fehér bőrömnek az itthon (akkor) kapható legvilágosabb árnyalat is, így sokáig nem élvezhettem a jó tulajdonságait. Pedig rengeteg jót hallottam róla..:(