A hajformázó eszközök piaca igencsak szerte ágazó, jobbnál jobb termékekkel találkozhatunk. Biztos vagyok benne, hogy minden lány/nő társamnak van otthon legalább egy készüléke, amit szeret használni. Én nem vagyok el eresztve ilyen készülékek terén, de szeretek újdonságokat kipróbálni. Ebben a posztban, a tavaly november-december tájékán hódító hajvasalót mutatom be Nektek, amely hajkefe kialakítást kapott. Számos elismert, és kevésbé ismert márka jött már ki egy ilyen hajkefe kialakítású vasalóval, szóval az, hogy a készülék milyen nem hiszem, hogy nagyban befolyásolná a végeredményt. A hajvasaló kefe szlogenje pedig azt ígéri, hogy nem lapítja el úgy a hajat, mint egy mezei hajvasaló. Nos, ezt az ígéretet szerettem volna én is le tesztelni és kideríteni, hogy mennyivel nyújt természetesebb hatást ez a hajvasaló kefe.
Az én próba készülékem a Simply Straight nevet viseli, a csomagoláson nincs a gyártó neve feltüntetve de az internetes kutatásaim alapján, ezt a kefét a TopShop kínálatában érhetjük el. Egy ilyen hajkiegyenesítő kefe ára változhat, de szerintem egész olcsón hozzá lehet jutni egy ilyen darabhoz az Ebayen keresztül.
Vissza térve a kipróbált készülékhez, amit erről érdemes tudni, hogy 3D-s kerámia bevonatú sörtékkel rendelkezik, amelyeket hőálló műanyaggal vontak be.
A készülék maximális hőmérséklete 230°C , ami például az én hajvasalómnál erősebb. A készülékről még annyit érdemes tudni, hogy picit nagyobb és súlyosabb, mint egy átlagos hajkefe. A hőmérsékletet +/- gombocskákkal szabályozhatjuk - és amint említettem 230 °C fokig tud felmelegedni.
Ha beállítottuk a hőfokot, a készülék lassan elkezd felmelegedni (a kijelzőn látható, ahogy számol) majd kis idő után használatra kész.
Bármilyen kiméletességet is ígér egy hajformázó eszköz, én mindig használok hővédő sprayt. Így ha tehetitek Ti se mulasszátok el ezt a lépést.Nekem jelenleg egy Osis + hajkiegyenesítő hővédő spray van meg, a vasalás megkezdése előtt ezzel fújtam be alaposan a hajam.
A kiindulási fotókból láthatjátok, hogy hogyan néz ki természetesen a hajkoronám szárítás után. A képeken azonban mindenféle színben pompázik a hajam, (már -már csúnyának tűnhet néhol) ez a különböző szögek és fények miatt sikerült, úgyhogy elnézéseteket kérem, de ez így sikerült. :)
A készülék használata az ígéretnek megfelelően valóban egyszerű és gyors. Bár nem mértem az időt, de jóval gyorsabban elkészültem a hajammal, mint vártam. A munkámat az is megkönnyítette, hogy 3 rétegre osztottam el a hajamat és tűztem félre, így sokkal szebb lett az eredmény. :)
![]() |
Használat közben |
Az elkészült eredményt pedig ezekkel a képekkel szeretném szemléltetni. Mint, említettem a hővédő spray, amit használtam hajkiegyenesítő is egyben, így talán ez is befolyásolhatta az eredményünket.
Összességében én elégedett vagyok ezzel a termékkel, azonban azt nem tudom, hogy mennyivel kedvezőbb hajvasaló helyett ezt a kiegyenesítő fésűt használni hosszútávon. Őszintén szerintem ugyanúgy kell vigyáznunk a hajunk épségére, akármilyen kímélő is az a hajformázó eszköz.
Remélem, hogy tetszett Nektek ez a hajas poszt -ugyanis ez volt az első alkalom, hogy ilyet csináltam. Ha érdekesnek találjátok ezeket a posztokat vagy bármilyen egyéb megjegyzést szeretnétek fűzni a bejegyzéshez bátran tegyétek meg! Szívesen olvasok illetve válaszolok a kommentekre. :)
Stefi