Az üzletek polcain számos smink termék sorakozik fel, mindenki igényeihez és pénztárcájához mérten tud választani. Nem mindegy, hogy a pénzünkért jó ár-érték arányú terméket, kapunk-e vagy sem.
Ezen gondolat menet síkján tovább haladva, arra gondoltam, hogy érdemes lenne különböző árkategóriákba tartozó arcápolási és dekor kozmetikai ( mezei néven: smink ) termékeket listába szedni és megmutatni Nektek, hogy az adott összegért, milyen jó minőségű termékeket kaphattok. Úgy gondoltam, hogy különböző érték határok szerint ( 4000 Ft, 2500 Ft, 1000 Ft) megpróbálnám Nektek összegyűjteni és bemutatni, hogy mit kaphattok a pénzetekért. Ezeket a posztokat, havi rendszerességgel szeretném megjeleníteni a blogon, hiszen nem sokára érkeznek az újdonságok és többek között szeretnék esélyt adni ezeknek az új termékeknek is. Ti mit gondoltok, a havi rendszerességű megjelenés elég lesz?
Az első ilyen bejegyzésben a 4000 Ft alatti smink termékeket fogom bemutatni. Minden, ehhez a témához kapcsolodó bejegyzés, igyekszem majd alapozókat, korrektorokat, szempillaspirálokat és egyéb általatok is használt dolgokat bemutatni.
Elsődlegesen jobb, ha az alapoknál kezdjük, azaz a primereknél. A KM-en az egyik legtöbbet véleményezett termék a MAC Strobe Cream, ennek 30 ml-e 3600 forint közül mozog. Versenytársa a Milani termékei közül ki, ő pedig nem más, mint a Prime Shield Mattifying + Pore-Minimizing Face Primer. Gyönyörű szép hosszú neve ellenére sok pozitív véleményt olvastam róla, ezt többek között a PinkPandán és a Milani márka boltokban is megvásárolhatjátok.
Az alapozók közül már sokkal több jó ár-érték arányú terméket tudok felsorolni. Az Astortól itt van például a Perfect Stay 24 órás alapozó, amelynek átlag ára 3990 forint, emellett a márka Skin Match névre hallgató terméke is nagyon kedvelt darab. A Loreal ikonikus alapozóját (True Match) biztos nem kell bemutatni senkinek, ugyan kicsit többe kerül, mint 4000 forint de sokszor van rá akció. Hogy teljesen körbe járjuk a drogériás márkákat, jöjjön most a Maybellinetől a népszerű Fit me korrektor nagy testvére, a Fit me alapozó. Ennek 3790 forint körül mozog az ára. A végére pedig egy Pupa Made To Last alapozója kerül, amelyet a Pupa üzletben tudtok megvásárolni.
Némi megjegyzés: A Pupa Like a Doll alapozójáért sok magyar bloggerina oda van, az interneten feltüntetett fogyasztói ára, ennek a terméknek 4590 forint - tehát, ha adtok a szakértők véleményére akkor javasolnám, hogy olvassátok el a teszteket. Enikő (Kialakító blog) tesztjét az alapozóról ITT találjátok.
Korrektor témában, picit nehezebb dolgom volt, ugyanis a legtöbb márka 2000 forint körüli árakat határoz meg. Amit jónak találtam, az a NXX HD Photogenic folyékony korrektor, amely 2690 forintos áron szerezhető be. Drogériás szinten pedig a Loreal Magic Lumi és a Maybelline Instant Age Rewind. Utóbbit sajnos csak külföldről szerezhetjük be, de ennek ellenére sokan rajonganak érte. Ha Ti is követtek Youtubeon bloggereket, akkor már biztosan szó esett erről a korrektorról, sokan úgy emlegetik, hogy ez A korrektor. :)
Szempillaspirál froton is egy kicsit bajban vagyok, mert rengeteg jó termék van, amiről olvastam már. A teljesség igénye nélkül ezek a következők: a szilikon keféje miatt több Krémmánis kedvence a Maybelline One by One szempillaspirál. A Max Factor állványánál is érdemes nézelődni, hiszen innen is kikerült egy 4*-os kedvenc, a False Lash Effect spirál. A Loreal állandó kínálatából a Volume Million Lashes spirál számos nő kedvence, emellett érdemes megemlíteni még a Miss Manga-t is. Végső soron pedig a Pupa Vamp! spiráljára is nagyon sok pozitív vélemény érkezett. Én ugyan nem vagyok jártás a Pupa házatáján, de egyszer nagyon szeretném kipróbálni valamelyik terméküket, (pl: az említett alapozót ) hiszen többször is bekerült a top mezőnybe. :)
Ha már volt szó alapozólról, akkor most vegyük sorra azokat a púdereket, amelyekkel a kedvenc alapozónkat fixálhatjuk szigorúan 4000 forint alatt. Ebben a kategóriában is szintén a Loreal és Max Factor termékek győzedelmeskednek, de elsőként a Bourjois Healthy Balance púderét szeretném megemlteni. Ehhez már volt szerencsém és nagyon tetszett, hogy matt maradt a nap folyamán - viszont én kicsit drágának tartom. A következő darab a Max Factor CremePuff púder, amelyet nagyon sok blogger ajánlgat például Glamour napi kedvezménnyel. Nem utolsó sorban, itt van a Rimmel Lasting Finish 25 órás púdere is, aminek fogyasztói ára 2800-3000 forint körül mozog. Egyszer én is gondoltam, hogy megveszem de aztán a Stay Matte mellett döntöttem és mellesleg nagyon jól tettem. :)
Térjünk vissza a szemek, konkrét termék ajánlásokat nem szeretnék írni, hiszen mindannyian más színeket kedvelünk a szemhéjunkon, de egyes márkák jó minőségű, kevésbé poroló szemhéjfesték palettákkal állnak a vásárlók rendelkezésére.
Ilyen, márka a már többször említett Maybelline, a palettáik ( Blushed Nudes, Rocks, Nudes) mind mind nagyon szépek, és 4000 forint tájékán mozognak. Tudomásom szerint mindegyik palettában 12 szín található meg, matt, selyemfényű és csillámos finishhel. Emellett sokatok kedvencei a Sleek paletták - pl: Oh so special i Divine, Storm i Divine. Ezzel a márkával nincs tapasztalatom, de ha beütitek a Googlebe, hogy Sleek paletta teszt, számos blogot fog feldobni. Ezeknek ára 3000-4000 forint tájékán mozog.
A következő termék kategória a pirosító. Itt nem csak drogériás termékeket szedtem össze, de mindegyik elérhető. Kezdjük is a sort a még nem szerepelt Avonnal, akinek Arcpirosító gyöngyei nagy népszerűségnek örvendenek. Ennek árát a honlapról lestem ki, jelenleg 3290 Ft. Drogériás viszonylatban a Max Factor Creme Puff márványos pirosítói és a Sleek Face Form darabjai képviseltetik magukat. Véleményem szerint a Max Factor márványos darabjai mese szépek, de csak kupon napok alkalmával venném meg. A Sleek termékek a Müllerekben szerezhetők be, 3790 forintért kapunk egy kontúr színt, highlightert és pirosítót is a palettában. A Pupa Like a Doll széria pirosító darabja ide is be fészkelte magát, őt 8 színben érhetitek el az üzletekben 3250 forintért.
Végezetül jöjjön néhány highlighter, illetve highlighter paletta. A hazánkban nem rég bevezetett Bronx Colors kínálatában találjuk ezt a Colors Strobing triot. Ezt a terméket 3999 Ft-ért vásárolhatjuk meg a kiemelt, állvánnyal rendelkező Rossman üzletekben. Kicsit hasonlít a BarryM triora, remélem, hogy a magyar blogger nagykövetei ejtenek róla majd pár szót. Drogériás viszonylatban, a Loreal igyekezett újítani folyékony highlightereivel. Ezek még nem kaphatók nálunk, de érdemes lesz a teszteket olvasni.

Remélem, hogy tudtatok a termékek között lyat találni, amelyet szívesen kipróbálnátok. A héten pedig mindenképp gyertek vissza a blog oldalára, mert kikerül az első nyereményjátééék! Már alig várom, hogy mit szóltok majd az összeállított csomaghoz. Addig is gyertek a Facebook és Instagram oldalra is, így biztosan nem maradtok le semmiről. :)
Stefi