Femmeinspiration blog

Eucerin AtopiControl termékek tesztje - Trnd projekt| 2017

2017. március 02. - J. Stefi
Februárban csak tesztes, bemutatós tartalmat hoztam Nektek a blogra és ezt a mondhati jó szokásomat, szeretném márciusban is folytatni. Ugyanis rá jöttem, hogy nekem még van egy komoly adósságom az Instagram követőim felé. Nekik még január elején ígértem meg, hogy lesz szó két termékről, amelyekhez egy Trnd projekt keretein belül jutottam hozzá.



Februárban lehetőségem nyílt jobban kihasználni a Trnd tagságomat és megnyílt a felület számomra is, ahhoz hogy jelentkezhessek az Eucerin Atopi Control termék család két termékének tesztelésére. A termék családot alapvetően száraz, viszkető, ekcémára hajlamos bőrre ajánlják és csak gyógyszertárban kaphatóak. Mivel a bőröm problémásnak mondható és hajlamos vagyok ekcéma foltokra egy - két helyen ezért megragadtam az alkalmat, jelentkeztem. Kis idő eleltével jött az e-mail, hogy életemben először sikerült bekerülnöm a tesztelők közé. Nagyon örültem, hogy részt vehetek ebben, mert még nem volt ebben tapasztalatom. A Trnd csaptától hamar megérkezett a kezdő csomagom, amelyben kaptam két terméket a termék család tagjai közül (omega zsírsavas testápoló, olajtusfürdő), több mintát, tájékoztató anyagot, kérdőíveket és kedvezményes vásárlásra feljogosító kuponokat. Most tehát a két szóban forgó termékről lenne szó. 

AtopiControl Lipid Olajtusfürdő


A termékek csomagolását nem vitték túlzásba, hiszen gyógyszertári márkáról beszélhetünk. Az olajos tusfürdő 400 ml-es kiszerelésben érkezik, adagolása picit problémás, mert egyszerű kupakos megoldással látták el. Ha mondjuk később kapna egy pumpás adagoló, sokkal jobb lenne. Ezt leszámítva gondtalan a használata. Érzékeny bőrre készült, sok - sok puhító tulajdonságú összetevőt tettek bele (szójababolaj, ricinusolaj) ezért erősebb olajos, avas illata van - de engem nem különösebben zavar. A habzása gyenge, de az érzékeny bőrűek ezt értékelni fogják. Használat után tisztának és frissnek éreztem a bőröm, anélkül, hogy húzódna hála a sok hidratáló és puhító összetevőnek. 

Összetevők (Krémmánia):
Glycine Soja (Soybean) Oil eo  3 0 ,  Ricinus Communis (Castor) Seed Oil eo I i  1 0 ,  Laureth-4 ti I eu  5 4 ,  Mipa-Laureth Sulfate ti  , Poloxamer 101 ti I eu  ,  Laureth-9 eu  ,  Propylene Glycol h  ,  Water / Aqua  ,  BHT ta  ,  Propyl Gallate a I i  

AtopiControl 12 % Omega Zsírsavas Testápoló


Ennek a terméknek is szimpla, Eucerines csomagolása van és 250 ml-nyi terméket tartalmaz. A tubus kissé testes formulájú, nem tartalmaz illat és színezék anyagot sőt még parabént sem. Így bátran használható csecsemők bőrén, illetve irritációra hajlamos bőrön is. A testápolóból sem hagyták ki a sok féle olajat és puhító összetevőt, amelyek biztosítják a bőr hidratáltságát. Emellett az INCI-ben még a ceramid is megjelenik, amely a bőr természetes védekező rétegét hivatott alkotni. A keramidok, lipid (zsír) félék kulcs fontosságú szerepet játszanak a sejtek szabályozásban és a bőr víz megtartó képességét is erősítik. Bőrön alkalmazva segítenek a bőr természetes védő rétegének a helyreállításában, így különösen a száraz és irritált bőr számára hasznos hatóanyagként tartják őket számon.
Felkenéskor kissé bajlódtam vele, mert elég testes, egyáltalán nem könnyen kenhető darab. Nálam lassan szívódott be, de ennek ellenére nem hagyott zsíros érzetet maga után. Ezek után persze megszüntette a száraz bőr érzését és valamennyire enyhítette az ekcémás foltok pirosságát, elmulasztani azonban nem sikerült neki.

Összetevők: Water / Aqua  ,  Glycerin h  0 0 ,  Paraffinum Liquidum/ Mineral Oil eo  1 0 ,  Vitis Vinifera (Grape) Seed Oil a I eo  ,  Oenothera Biennis (Evening Primrose) Oil eo I gy  3 2 ,  Octyldodecanol eo I i I al  ,  PEG-7 Hydrogenated Castor Oil eu  ,  Dimethicone eo I szil  1 0 ,  Glycyrrhiza Inflata (Batalin) Root Extract  ,  Ceramide 3  ,  Tocopherol a I v  2 2 ,  Ozokerite  ,  Sorbitan Isostearate eu  1 0 ,  Methoxy Peg-22/ Dodecyl Glycol Copolymer  ,  PEG-45/ Dodecyl Glycol Copolymer  ,  PEG-2 Hydrogenated Castor Oil eu  ,  Hydrogenated Castor Oil ti I eo I eu  1 0 ,  Ascorbyl Palmitate a I v  -->

A bejegyzés trackback címe:

https://femmeinspiration.blog.hu/api/trackback/id/tr4314596294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása