Femmeinspiration blog

A blog mögött valójában| #reallife

2017. szeptember 21. - J. Stefi
A blogon található egy A blog mögött menü ahol rólam olvashattok. De mostanában annyira összejöttek a magánéleti kis dolgaim, hogy gondoltam elkészítem ennek a real life verzióját is. 
Mint, már bizonyára észre vettétek a blogon augusztusban nem nagyon aktivizáltam magam, a szeptember meg nem várt ihlet hiánnyal köszöntött be.  Ha megengeditek most kicsit "beszélgetősebbre" venném a formát és kicsit mesélnék, hogy hol is voltam mostanság. :)

A nyaram korántsem volt annyira említésre méltó, júniustól dolgoztam amennyit csak tudtam. Így augusztusban igyekeztem a pihenést és a nyaralást bepótolni. Ezt maximálisan sikerült is teljesítenem. Jártam Nyíregyházán és részt vettem egy Badacsonyi bortúrával tarkított, evős - ivós családi nyaraláson - ezekről majd később a blogon. 
Az augusztus utolsó napjai - pihenés és nyár siratás helyett - költözéssel teltek, ugyanis a helyet ahol eddig éltünk eladták, így ugyan nem terveztük de idén még költöztünk is! Nem volt probléma és aggodalom mentes ez sem, de legalább egy szuper helyet találtunk ahol nagy terek vannak és jó hír, hogy van egy saját kis kuckóm, ahová le ülhetek blogolni, tanulni. Ez még rendezés alatt áll, de ha egyszer készen leszek akkor biztos bemutatom Nektek is. :)


Kép: Pinterest

A szeptember egészen idáig bezáródóan egy érzelmi hullámvasút volt. Jelenleg állandó munka helyet keresek .. érthetitek, hogy ez picit eleve stresszel. Közben küzdök az idő hiánnyal amit a jelenlegi munkám okoz , mert sajnos sokszor délutános vagyok és így nem sok időm jutott a blogra, csak a túl élésre .. Őszintén szólva nagyon sajnálom, hogy a munka ennyire rá ment a szabadidőmre, de talán egy kis átszervezés és sok-sok előre dolgozás segíthet a problémák megoldásában. Szeretnék valami kijelölt napot, amikor biztosan olvashattok új bejegyzést a blogon. Egyenlőre még nem merem megígérni hogy heti rendszerességgel jövök de amint behozom az óriási lemaradásomat és az inspiráció is megtalál, akkor már lesz valami rendszer a káoszban. :) 

Ha már idő van akkor már csak az inspiráció kell, hogy meg legyen. De ha nagyon őszinte akarok Veletek lenni, akkor a szünet hátterében az "alkotói válság" is állt. Hiszen sokszor nem tudom, hogy az a tartalom, amit elszeretnék készíteni mások számára érdekes -e és, ha igen az akkora mekkora réteget ér el. Annyi blog van, akiknek nagyobb követő táboruk van Facebookon és Instagramon, hogy nem nagyon érzem, hogy labdába rúghatok mellettük. Hiszen, nem tudok heti többszöri rendszerességgel blogolni és legújabb dolgokat bemutatni. De nem hiszem, hogy ez bárkinek munka mellett menne önerőből... Ehhez rengeteg szabad idő és támogatás kell, ami nem jön olyan könnyen. Hiszen a nagy cégek nem a kis követő táborral rendelkező blogokkal akarnak üzletet kötni, de hogy esélyt se adnak az pici bánt. Nem hiszem, hogy folyton csak a több ezres követő táborral rendelkező bloggerekkel kellene foglalkozni, hiszen rengeteg minőségi munkát kiadó bloggert ismerek, akik nem kapnak akkora figyelmet. Félreértés ne essék magamat nem igazán sorolnám ide .. Lényeg a lényeg, remélem hogy a jövőben, amint több időt fordítottam a blogra az együttműködési lehetőségek is becsúsznak majd itt-ott. 



Mindenesetre tudom, hogy azzal hogy ezeket a dolgokat, amiket most Veletek megosztottam és tudatosítottam magamban közelebb kerültem ahhoz, ahol valóban tartani szeretnék.

Remélem, hogy a rendszeres olvasók és az itt járó újak is visszatérnek majd az oldalra. 
Köszönöm, hogy velem tartottál és találkozzunk hamarosan.. :)

Stefi

A bejegyzés trackback címe:

https://femmeinspiration.blog.hu/api/trackback/id/tr7614596248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moon Angel 2017.09.22. 10:51:21

Mindenkinek vannak ilyen időszakai, szerintem emiatt nem is kell mentegetőzni, de nagyon professzionális dolog, ha valaki ad valamiféle magyarázatot az "eltűnésre" vagy előre jelzi az olvasóknak, hogy most kevesebb bejegyzésre számíthatnak.
Az ihlethiányra szerintem az a legjobb megoldás ha nem görcsölsz rá. :) Csináld amit szeretsz, szórakozz, olvass, csavarogj, ha teheted, aztán majd minden a helyére kerül. :)

Stefi 2017.09.23. 22:25:57

Köszi Anna! Mindig jó olyan bloggertól hallani tanácsokat akik már régebben vannak a pályán. Igyekszem feltölteni, hogy picit vissza is tudják tölteni másokat.. ☺️
süti beállítások módosítása