A nyár folyamán az egyik Rossmann üzletben dolgoztam, ennek ellenére még sem akadt meg a szemem a Catrice újdonságain. Aztán az egyik általam követett külföldi blogon olvastam az új kínálat frissítésről és a HD Liquid Coverage alapozóról, amely megragadott. Másnap a műszak kezdete előtt jól szemügyre vettem és kevés vacillálás után megvételeztem. :)
Ennek már majdnem egy hónapja, azóta volt minden, úgyhogy most egy kiforrt véleményt olvashattok tőlem erről az alapozóról.
Az üveg kialakítása nagyon vonzó, számomra forma bontó ugyanis eddig csak pumpás és tubusos kiszerelésű darabokat próbáltam - többek között a Rimmel Long Lasting Finish Nude alapozót, valamint ugyanez termék pumpás verzióját - a felsoroltakhoz képest, tehát nagy váltás volt számomra ez az üvegcsébe zárt, folyékony alapozó. A csomagolás szerintem nagyon egyszerű, de még is elegáns és minőséget sugall, emellett nagyon higiénikus a pipettás adagolónak köszönhetően. A termék 30 ml-es kiszerelésben érkezik, ami szerintem nagyon sokáig elég. Összesen négy árnyalat érhető el belőle, ami talán a fehérebb bőrű társaimnak kevésbé kedvező. Nekem a legvilágosabb árnyalat van meg, ami a 010-es Light Beige nevet viseli.
A pipettából kivarázsolás után valóban egy folyékony állagú alapozó fogad bennünket, amely abszolút könnyen eloszlatható a bőr felszínén és mint már mondtam kevés is elég belőle. Úgy gondolom, hogy a "second skin"- azaz második bőr réteg- ígéretet abszolút beváltja ez az alapozó, mert szépen terül el a bőr felszínén, minden féle primer vagy előkészítés nélkül. A fedése leginkább az erős közepes, de jól építhető kategóriába sorolható.
Ami pedig a tartósságot illeti: nagyon jól bírja a 8-10 órás menetet a bőrömön, át fényesedés és csillogás nélkül. Azért biztonség kedvéért hordok magamnál púdert, de nagy általánosságban nem indokolt ezen alapozó használata mellett. Mivel már jó ideje használom, ezért több időjárási körülmény próbáját is kiállta, jöhet a 30 fokos kánikula, vagy esős idő járás ő biztosan nem kopik le egy könnyen. :)
Őszintén szólva nagyon jó vételnek tartom ezt az alapozót, hiszen mindössze 2300 forintért minőségi, tartós és különleges terméket kapunk, amire mindig lehet számítani. Úgyhogy, ha alapozó vásárlás előtt álltok, akkor ezt teljes szívből tudom ajánlani. Drogériás viszonylatban megkockáztatom, hogy az egyik legjobb. :)
További képeket, illetve swatchokat ezen a linken találtok.
Mi a véleményetek a Catrice-ről?
Esetleg próbáltátok már ezt az alapozót?
Stefi