Femmeinspiration blog

Smink kapszula gyűjtemény - Hogyan vágjunk bele?

2016. november 20. - J. Stefi

A minimalizmus a ruhatárunk kialakításába már beférkőzött és nem mehetünk el a módszer mellett, amelyet könnyen átkonvertálhatunk bármire, amiből valljuk be kicsit túl vásároljuk magunkat. Mi nők így vagyunk a ruhákkal, a smink termékekkel és az arc- és testápolási krémjeinkkel. Ebben a bejegyzésben a kapszula smink gyűjtemény bemutatására vállalkozom és mutatom meg Nektek, hogy hogyan törekedhettek arra, hogy valóban azt vásároljátok meg, ami számotokra a legjobb és a leghasznosabb.



Tudom az újonnan megújuló smink trendek és a jobbnál jobb, limitált smink kiadások azt mondhatják mindegyikünkkel, hogy szükségünk van rá. De valójában mindössze csak pár kulcs darabra van szükségünk a smink kollekciónk kiteljesítéséhez. Az egyetlen szabály az, hogy olyan termékeink legyenek, amelyeket szeretünk, jól illeszkednek hozzánk és az élet stílusunkhoz.


Hogyan?

# 1. Mindig a már meglévő gyűjtemény szortírozásával kezdjünk neki a munkának. Ez az egyik leghosszabb folyamat és sokaknak a legfájdalmasabb is. Hiszen ilyenkor át kell fésülni a fiókokat, táskákat és egyéb helyeket, ahol megbújhatnak a smink termékeink. Mivel egyik smink termékünk sem örökéletű, ezért a válogatást mindenképpen egy tüzetes átnézéssel kezdjük, ami túl régóta porosodik már a fiókban, attól szabaduljunk meg. Érdemes a blogon már megjelent cikket, amelyet a szavatossági idővel és a smink termékek élet hosszával kapcsolatosan írtam. [ITT elérhető!]
Ezzel elkerülhetitek a különböző féle bacikat és gyulladásokat.

A szavatosság ellenőrzése után nincs más dolgunk, mint három csoportot létrehozni. Az egyik legyen a „mindennapos használatban lévő” termék csoport, a második az „alkalmi” és harmadik pedig azoknak a termékeknek a csoportja, amiket sosem használunk és/vagy nem szeretünk és/vagy haszontalannak véljük.

#2. Fontos tudni, hogy milyen színek állnak nekünk jól, hogy mit várunk egy terméktől. Arcápolás terén érdemes tudnunk a bőr típusunkat és annak igényeit. Ezekhez érdemes ragaszkodni és nem kísérletezni a harmadik rúzzsal, amiről tudjuk, hogy valószínűleg nem fog jól állni.

Számos út mutatóval igazodhatunk el a színek világában, akár hajszínről akár szemhéjfesték árnyalatokról van szó, a mai kor emberének nincs is annyira nehéz dolga – legalábbis szerintem.


#3. Csak minőségi darabokat vásárolj! A minőség nem mindig jár kéz a kézben a nagy költekezéssel. Számos drogériás termék lehet minőségi, a lényeg, hogy az általad támasztott igényeknek megfelelő legyen és, hogy jól álljon az adott árnyalat stb.


#4. Számtalanszor hangoztattam már – lehet valaki már unja is- hogy bizony érdemes felütni a keresőt és véleményeket olvasni a megvásárolni kívánt termékről, legyen az akár egy krém, akár egy szempilla spirál. Persze nem az agyon ajnározott és szponzorált termék tesztekben rejlik az igazság, nézelődjetek inkább fórumokon és/vagy a Krémmánián. Találkozhattok több, olyan termékkel, ami még nincs benne a KM adatbázisban, de ha értetek picit angolul, akkor bátran lehet ilyen véleményező topikokat is olvasni.


#5. Maradj hűséges a jól működő alapozódhoz/ samponodhoz (stb), nem kell mindig meg lovagolni a legújabb trendeket és folyton újat vásárolni. Ezzel nagyon sok pénzt spórolhatunk meg, hiszen nem tart bennünket talomban, hogy vajon jó lesz -e vagy sem. Hiszen már tudjuk róla, hogy nem fog csalódást okozni. 


#6. Ne alapozz más véleményére és arra, hogy „mit kellene”, hogy vegyél. Egyszóval csak is olyan dolgokat rakj ténylegesen a kosaradba, ami kell és nem a válladon csücsülő kis ördög mondatja veled, hogy szükséged van rá. Ha megtalálod, hogy milyen árnyalatok állnak neked a legjobban, nem szükséges új vizekre evezned. 

Alakítsd a termék palettádat az élet stílusodhoz, ha kevés időd van reggel akkor nincs szükséged kontúr palettára. Ugyanígy, ha ritkán hordod kiengedve a hajad nem lesz szükséged göndörítő habokra, haj sprayre és egyebekre.



#7. Próbáld meg kikapcsolni a gyűjtögető kis mókust! Szerintem ez az egyik legnehezebb dolog nőként, hiszen mindannyian szeretjük, ha többet kapunk a pénzünkért. De sokszor túl költekezzük ilyen jó akciókkal magunkat- de azért megjegyzem, van amit nem lehet kihagyni. :)

#8. Egyre nagyobb a hazai kínálat az úgynevezett beauty boxok háza táján is. Manapság ma már kapásból hármat, négyet feltudnék sorolni. Nem akarom alá ásni ezeknek a cégeknek a bizniszét, de ezeknek a dobozoknak a lényege csupán annyi, hogy vásárolj kétes termékeket. Oké, hogy meglepetés élménye, de én már hosszabb ideje detoxálom magam és a tudatos vásárlások híve vagyok. A fentebb említett pontok átolvasása után szerintem nem is kérdés, hogy miért nem adok ki szívesen 5-6 ezer forintot. Egyébként szerintem szuper kezdeményezés és úgy nagy általánosságban megéri, de ha limitálni akarod a beauty cuccokra kiadott pénzt, akkor itt sokat lehet spórolni.




Ti mit gondoltok a kapszula smink gyűjteményről?

Vannak kulcs darabjaitok, amiket mindig újra vásároltok?


Ha tetszett Nektek ez a bejegyzés, akkor ne feledkezzetek el felíratkozni a blogra és benézni a Facebook és Instagram oldalra is, ahol még gyakrabban frissülő tartalommal találkozhattok. :)

Stefi


A bejegyzés trackback címe:

https://femmeinspiration.blog.hu/api/trackback/id/tr1514596336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bacu 2016.11.20. 21:47:15

Nagyon hasznos bejegyzés.
Én eleve tudatos vásárló vagyok, csupán pár alap, és nélkülözhetetlen termékből áll a smink gyűjteményem. Régebben előfordult, hogy elcsábultam egy-egy csodás színű szemhéjpúderre, ami aztán persze sose volt a szemhéjamon :)

Stefánia 2016.11.20. 21:56:30

Örülök, hogy elnyerte a tetszésed! Nekem mostanság az ajak kencékkel van gondom, az öszes többit már le szelektáltam. De mindig van hova fejlődni.. :)

Viktoria 2016.11.21. 09:17:30

Tényleg nagyon hasznos bejegyzés volt, köszönjük! :)
Kicsit engem is zavar ez a túlzás, amit sokan csinálnak. Azt sem tudom felfogni, hogy miért fogadnak el tesztelésre olyan termékeket bloggerek, amiket maguktól tuti, hogy nem használnának. Értem én, hogy kell a poszt-ötlet, hogy legyen miről írni, de inkább olvasok egy olvasmányos, beszélgetős posztot ami köthető az ember blogjához, mint egy huszonötödik tesztet ugyanarról a három termékről (nem szeretnék márkákat, cégeket felsorolni). (pl az ilyen bejegyzések szerintem szuperek, mint amit te írtál most, ez tényleg nagyon megfogott).
A beauty boxokkal kapcsolatban ugyanezen a véleményen vagyok. Oké, hogy a teljes árak töredékéért veszem meg, de ha mondjuk már a felét nem használom, mert nem nekem való a szín / nem egyezik az alapelveimmel (illat és alkoholmentes stb), / kategóriából már megvan a bevált termék, akkor máris ott tartunk, hogy nem érte meg. Izgi, az igaz, de nekem sajnos nincs ennyi felesleges pénzem :D persze akinek mindegy, mit ken a bőrére, hajára, stb, azoknak ez egy szuper lehetőség, ezt viszont nem tagadom. De nálunk ez inkább a tudatosságról szól, mint arról, hogy örömünket leljük egy termék esztétikus csomagolásában és fincsi illatában, úgy érzem :D

Ami meg a fő témát, a kapszula-dolog kialakítását illeti, ruhák terén abszolút ezt pártolom, sminkek terén már nehezebb eset vagyok, de pl púdert-alapozót nem halmozok fel, inkább a rúzsok és a szemhéjpúderek a gyengéim. A többiből addig használom azt az egyet, ami van, amíg el nem fogy, maximum utána kísérletezek. Gyakran vásárolok Krémmániáról is, mert próbálok egyre környezettudatosabb lenni - és miért ne vegyek meg (olcsóbban) valamit valakitől, akinek nem vált be, és aki ezzel csak szemetet termelne?

Oké, tök más irányba mentem el így a végére, meg egy elég zavaros komment lett, bocsi. De épp sietnem kéne suliba, de nem bírtam megállni, hogy ne kommenteljek :D :D

Stefánia 2016.11.21. 21:03:09

Egyet kell, hogy értsek. Egy darabig én is élveztem meglovagolni a beauty boxok hullámait de igazából sosem estem annyira hasra. Egyedül az OROFLUIDO elixírt tudnám kiemelni az összes közül.
Én ruhatári kialakításban abszolút kezdő vagyok, valahogy úgy érzem még meg kell találnom, hogy mi az ami jól áll és jól érzem benne magam de a sminkek/arc és testápolás terén sikerült tudatosan vásárolni. :)

Nagyon örülök, hogy írtál! Nekem külön öröm, hogy ennyire kifejtős véleményt írtál, köszönöm szépen! :))
süti beállítások módosítása